Hibabejelentés
Hibabejelentés
Sticky top
Hírek

MVM a túzokvédelemért

Az MVM Hálózat hosszú évek óta segíti a természet- és madárvédelmi szakemberek heroikus munkáját és kiemelt figyelmet fordít a védett madárfajok, mint például a túzok megóvására. Észak-Magyarországon és az Alföldön végrehajtott jelentős beruházásaival hozzájárul a hazai túzokállomány stabilizálódásához.

A magyar puszta egyik legpompásabb madara, a túzok egykor egész Eurázsiában megtalálható volt, a vadászat és élőhelyének átalakulása azonban a kipusztulás szélére sodorta. Ma már világszerte veszélyeztetett fajnak számít, amely hazánkban is a legmagasabb szintű védelemben részesül. 

Az MVM áramhálózati társaságai immár közel másfél évtizede kiemelten kezelik a túzokok védelmét, és sokat tesznek azért, hogy a számukra fokozottan veszélyes hálózati szakaszokat a madarak számára is biztonságosabbá tegyék.

 

A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzetben és a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben – ¬az MVM Émász ellátási területén – négy, összesen több mint 18 km hosszú szakasz kábelesítésével járultak hozzá az áramhálózati szakemberek már évekkel ezelőtt a térség túzokállományának megóvásához.

A Kiskunsági Nemzeti Parkban pedig, Kunpeszér térségében – az MVM Démász ellátási területén –összesen 35 km hosszú szakaszon kerültek föld alá a középfeszültségű vezetékek néhány éve. 
Madárvédelmi beruházásaival a vállalat a Körös-Maros Nemzeti Parkban található három túzokélőhelyen (a Dévaványai-Ecsegi pusztákon, a Kis-Sárréten és a Csanádi pusztákon) is segítette a faj állományának stabilizálódását, ahol idén januárban már 641 egyedet regisztráltak.

 

Bélmegyer-Fáspuszta területén, valamint a Kardoskúti Fehértó térségében továbbá összesen mintegy 7,6 km hosszú szakaszon cserélték földkábelre a madárvédelmi szakemberek által kijelölt, túzokmozgásban érintett középfeszültségű szabadvezetéket.

 

A nagyfeszültségű távvezetékek környezetében ugyan kábelesítésre nincs lehetőség, de alternatív madárvédelmi beavatkozásokkal itt is sokat tehetnek az áramhálózati társaságok a túzokvédelemért. Így például a közelmúltban a – Körös-Maros Nemzeti Parkban található – Csanádi pusztákon élő (25-30 egyedet számláló) állományra veszélyt jelentő Mezőhegyes és Makó között húzódó 132 kV-os távvezeték 5653 méter hosszú szakaszán 1300 db Powerline marker típusú madáreltérítő eszközt szereltek fel drónok segítségével a szakemberek. 

Ezzel sikerült minimalizálni a repülés közben esetlegesen előforduló, vezetéknek történő ütközés kockázatát. 

Noha a túzokállomány térségünkben mostanra stabillá vált, az MVM Csoport  fejlesztéseivel, beruházásaival természetesen a jövőben is részt vesz a természet- és madárvédelmi szakemberek túzokvédelmi munkájában.
 

 

 

A weboldalon cookie fájlokat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A weboldal böngészésével hozzájárul a cookie-k használatához.
Sikeresen elküldtük a kitöltött űrlapot
Hiányzó vagy hibás adatok
Kérjük nézze át és javítsa a kitöltött adatokat, majd próbálja újra a küldést.
X