„A hétfői vihar minden eddiginél komolyabb próbatétel elé állította az MVM villamosenergia elosztó hálózati működését. Azt hiszem, amit az elmúlt napokban a munkatársaim véghez vittek, arra tényleg nehéz szavakat találni. Közel 100 órán keresztül dolgoztak éjjel-nappal, hogy újra biztosítani tudjuk az áramszolgáltatást. Büszke vagyok rájuk, és köszönöm minden kollégámnak ezt az elképesztő helytállást” – mondta Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója.
Az országon hétfőn átvonuló zivatar, számos helyen 100 km/h-t meghaladó orkán erejű szél, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak sok helyen vezetékszakadást idéztek elő, egyes helyeken oszloptörést okozott a vihar. Csak a középfeszültségű hálózaton közel 150 helyen történt üzemzavar a vezetékre dőlő, vagy azt leszakító fák miatt, amely miatt egy időben 190 ezer háztartás maradt villamosenergia-ellátás nélkül az MVM szolgáltatási területein. „Áramkimaradások, elérhetetlen területek, leszakadt vezetékek, oszloptörések, megsérült transzformátorok, kidőlt fák, egy országnyi kihívás néhány óra leforgása alatt” – emelte ki Mátrai Károly.
Miután a szerdai napon a középfeszültségű hálózaton minden üzemzavart elhárítottak az MVM hálózati kollégái, a több mint 3700 kisfeszültségű hiba lokalizálását és javítását kezdték meg. A negyedik napja éjszakákon is áthúzódó munkájuk eredményeként minden hibát kijavítottak.
Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója elismerően beszélt a helytállásról és az összefogásról: „Az elmúlt napok eseményei megmutatták, mire képes az energetikai szakma, ha helyt kell állni. Több százan terepen, dupla műszakban dolgoztak, nehezen megközelíthető hibahelyeket tártak fel, az ügyfélszolgálat frontján több tízezer hívást fogadtak, és a háttérből tartották mozgásban a rendszert. A helyreállításban az iparági együttműködés komoly szerepet játszott, ahogy mi is segítettük az E.ON és a TITÁSZ kollégáinak munkáját, úgy ők is mellettünk álltak a legnehezebb pillanatokban – ez a fajta szakmai szolidaritás sokat jelentett a helyreállítás gyorsaságában és sikerességében.”
Az MVM Émász elosztási területén, azaz Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben és Pest vármegye észak-keleti részén már szerda óta minden ügyfelünk ellátása biztosított. A hétfői vihar jóval nagyobb mértékben pusztított Magyarország déli és keleti régiójában, így az MVM Démász ellátási területén több kár, több hiba keletkezett.
A bajai, kecskeméti és békéscsabai régiókban már a csütörtöki nap végére teljeskörűen helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei, a vihar által leginkább sújtott szegedi régióban azonban még péntekre is áthúzódott a hibák javítása. Az elosztási területünkön lévő 1,5 millió ügyfelünk számára a villamosenergia-ellátás biztosított.
Köszönjük ügyfeleink eddigi támogatását, megértését.